Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


atomos

2012.02.12

Az alma már leszakadt a fáról

Ne sírj, Te etted meg

A kígyó te magad voltál

Igen, Te tetted meg.

 

A mennyország egy homályos emlék

Ott voltál, Te cseszted el

A csutka ott a torkodon

Hogy ne feledd soha el.

 

Reggel van. Felkelsz, és rájössz, hogy nincs ma semmi dolgod. Süt a nap. Legnagyobb problémád, hogy lájkolták-e a bejegyzésedet a közösségin. Csinálsz egy kávét és délig pizsamában maradsz, vagy épp ellenkezőleg felveszel végre valamit. Délután megszólal a lelkiismereted és beleolvasol a holnaputáni vizsga anyagába, majd lebeszéled a szombatot a haverokkal. Nyűglődsz egy kicsit, majd megnézel egy bé-kategóriás szart, ami a többiek szerint egy kincs. Eltöprengsz az élet nehézségein, például, hogy lassan haza kéne menned hétvégére, meg valami nátha is lappang benned. Este jön a kedvenc sorozatod és lám, megint eltelt egy nap. Közben egyszer sem gondoltál bele abba, hogy milyen szar helyen élsz. Nem, nem a közvetlen környezetedre gondolok. A föld nevű bolygót benépesítő emberekre gondolok itt környezetként. Na, nem mindegyikre. Csak a hatalommániás, deformált lélekkel és elmével rendelkező emberekre, akik miatt a rossz dolgok vannak. Nem gondolsz dolgokra, amik hál’ Istennek nem jutnak eszedbe, mert ha így lenne mindennap depressziós lehetnél. De ettől függetlenül még a szűk kis világodon kívül ezek nagyon is léteznek, vagy léteztek.

 Csak hogy néhányat soroljak…

Az atombomba létére. Biztosan hallottatok Hirosimáról, vagy Nagasakiról. Halvaszületett csecsemőkről, fehérvérűségben szenvedő, vagy daganatos  gyerekekről, illetve az ezen a területen kialakult későbbi, sorozatos pajzsmirigy-rák diagnosztizálásokról.

Az ötvenes évektől kezdve jó-néhány atomfegyverekkel kapcsolatos baleset történt, melyek során a környezet nukleáris szennyeződésen ment át. Kísérletezgessünk csak…

Az ember „Istent akarok játszani „felfogására mi sem nagyobb bizonyíték, mint az, hogy az első atom-robbanó szerkezetét Trinity-re, azaz Szentháromságra keresztelték. 

Aztán ott vannak a háborúk. Nem véletlen hogy mindig písszel köszönök el tőletek. Sorolhatnám most a háborúkat, kitérhetnék a két Világháborúra, de én elsősorban nem a történelmi tényezőkre akarok kitérni. a háborúknak is megvannak a maguk okai… az emberi kegyetlenség itt az, ami engem elszomorít, jó példa erre a bataani halálmenet. Hallottatok róla?

 1942-ben, az amerikai és a fülöp-szigeteki katonák megadták magukat a Japánoknak. Ennek eredményeképpen lett egy csomó hadifogoly, akikkel kezdeni kellett valamit. Nos, a Japánok parancsnoka kevesebb fogolyra számított, mint ami valóban a lába előtt hevert. 76 ezer emberről beszélünk. A foglyokat egy másik táborba kellett szállítani, így kezdődött a halálmenet. A malária-gyengítette csapat élelem és víz nélkül (némelyek kaptak, némelyek nem, ahogy esett, úgy puffant) indult neki a több kilométeres „túrának”. A Japánok az utat sorozatos kínzásokkal színesítették. A foglyok száma szaporodott az egyes állomásokon, mégis körülbelül csupán 15 ezer ember érkezett meg a célállomásra.

 A kínzások és kivégzések története című könyv 93 féle vallatási illetve kínzási technikát ismertet. No komment.

 Ha felületesen elkapcsoltok egy hírcsatornáról, ahol egy tőlünk tök távoli országban történt merénylet-sorozatról adnak hírt, talán bele gondolsz, hogy „Áldott legyen az Úr, nálunk ilyen nincsen”. Így is van elég baj, meg természeti katasztrófa, nehogy már még egymást is irtsuk. De lehet, hogy még ebbe sem gondolsz bele, csak tovább keresed az adót, amelyiken a terhes tinik új évadát adják.

Akkor egy kis ízelítő ebből is.

Néhány terror-támadás adat napjainkból (forrás: wikipédia):

 

2001. szeptember 11., a New York-i World Trade Center elleni támadás, USA – 2973 halott

Beslani iskolai túszdráma, Oroszország – 344 halott

Az Air India 182-es járatának felrobbantása az Atlanti-óceán felett – 329 halott

A Pan Am 103-as járatának felrobbantása Skócia felett – 270 halott

2006. július 11., a mumbaii elővárosi vasút felrobbantása, India – 207 halott

Robbantás Bali szigetén – 202 halott

2004. március 11., a madridi elővárosi vasút felrobbantása – 191 halott

Robbantások az iraki Ashura fesztiválon – 170 halott

Robbantás Oklahoma Cityben, USA – 168 halott

 

…csak néhány példát említve.

Nos… fogsz még mérgelődni, ha elviszik a kedvenc sütid utolsó darabját a büfédből, vagy ha nincs ülőhely a buszon? Ha egy áramszünet miatt lemaradsz az esti filmről? Én is ezt teszem…

De ilyen dolgok mellett bizony némely bosszantó tapasztalat annyira eltörpül, hogy szinte mosolyogni lehet rajtuk, káromkodás helyett.

Érnek bennünket szörnyűségek… lelki-fizikai egyaránt.

… csak aztán belegondolok, hogy egy ilyen világban mint ez… miért is lenne másképp?

S akkor bele gondolok abba is, hogy ráadásul még az emberiség is a nyakunkon van…



300px-battleofshanghaibaby.gif

 

gpb_01.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.