Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyha egyszer

2013.12.22

  

Hogyha egyszer odébbállok

Keresnek majd a barátok

Kérdezgetik; merre járok

Hol vagyok, ha nem találtok

 

Hogyha megyek hóesésben

Hogyha sírok napsütésben

Hogyha állok erős szélben

Elveszek majd, benn a ködben

 

Hogyha egyszer, nagyon vártok

Felétek már nem kiáltok

Hogyha egyszer nagyon vártok

Kerestek, de nem találtok

 

Nem maradtam, mennem kellet

Ne keress, ha nem kereslek

Ne integess már utánam

Amit lehet, mindent láttam

 

Vártam már, hogy a szél elvigyen

Folyó mellett lelkem pihen

Nem viszek magammal semmit

Nem zárok szívembe senkit

 

Nem értettek sokan engem

Szenvedélynek mért engedtem

A magas ég majd otthonom lesz

A zöld erdő magába vesz

 

Járom utam, túl a réten

Járom utam fenn az égben

Ne keress, ha nem kereslek

Ne is tudd, hogy szeretlek

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pink@floyd.com

(Wall, 2013.12.22 22:17)

Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás… a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van.