Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


jaksvendéghaz

2012.02.03

Chicago 1957

 

Odakint szakadt az eső. a szerkesztőségben hatalmas tömeg verődött össze. A csütörtöki lapzárta előtt mindig így nézett ki a Chicago Chronicle székhelye. Megfordult itt ilyenkor mindenki. Fogadásból élők, alvilági elemek, hirdetők…

Mire átverekedtem magam a tömegen a főszerkesztő irodájáig, úgy éreztem menten rá kel gyújtanom, de a benti nehéz levegő elvette a kedvem a dologtól. A kinn szitáló hűvös esőre gondoltam… és Margret-re, aki odakinn vár a Taxiban és egyetlen vágya, hogy velem tölthesse azt a bizonyos hétévégét amit hnapok óta tervezgetünk. Margret…

Beléptem Todd-hoz, a főnökhöz és eléje dobtam az immár teljesen kész, de csak félig száraz cikkemet az íróasztalára.

-Délutánra ígérted.- vetette oda.

-Délután van.- mondtam nyugodt hangon.

-Akkor most két napig nélkülöznünk kell, ugye?- kérdezte a szivarjának füstje és az íróasztala mögül.

-Hétfőn újult erővel kezdek, Todd.- mondtam neki kedélyesen és széles mosollyal búcsút intettem.  Ahogy kiléptem az iroda csöndes biztonságából a piaci zsivalyba, ismét a cigaretta jutott eszembe. Körülnéztem a környező asztalokon és felkaptam egy méretes, de súlyáról ítélve üres dobozt az egyikről. Amennyire tudtam, eltartottam magamtól és hangosan felkiáltottam.

-Egy kis figyelmet!

Még párszor megismételtem a felkiáltást, aztán nagy nehezen csak sikerült magamra vonni a tekinteteket.

-Valaki egy bombát küldött a szerkesztőségbe! Már értesítettük a szakértőket, de nem akarunk kockáztatni. – általános hüledezés követte a mondataimat.

A tömeg a néhai Mózes lábai előtt heverő Vörös Tengerhez hasonlóan nyílt szét előttem, és én a lehető legóvatosabban kisomfordáltam az utcára. Ott aztán jót nevettem és kidobtam a „bombámat” egy szemetesbe. Már azon voltam, hogy visszaszállok Margret-hez a Taximba, amikor észrevettem, hogy a Taxi sehol.

Körbeforgattam a fejem, minden sarkot ellenőriztem, de a kocsi se közel, se távol nem látszott.

…ami a legrosszab… Margret sem. „Istenem, csak ne történjen vele semmi…vele ne!”- gondoltam idegesen és a közeli telefonfülkéhez rohantam. Felhívtam a taxiállomást, de nem tudtak a kocsijukról, eddig még nem érkezett vissza hozzájuk. Aztán a homlokomra csaptam . A szerkesztőségnek helyt adó épülettömb portásához fordultam segítségért.

-Valóban itt állt egy Taxi uram, az amelyikből ön szállt ki. – mondta a portás.- De jött egy kalapos úr és beszállt az ön helyére, aztán az autó elhajtott. Furcsálltam is, hogy maga akkor vajon mivel megy el…

-Mért nem szólt, a fene vigye el?- rivalltam rá idegesen.

-Kinek…,és egyáltalán miért?

-Igaza van, elnézést…- kissé lehiggadtam és gondolkodni kezdtem. Ki az a titokzatos kabátos férfi és hová vitte Margretet,aki a portás elmondása szerint nem szállt ki az autóból. Talán ismerte a férfit? Talán becsapott? Vagy túszul ejtették… csak nem miattam?

Visszagondoltam az elmúlt évek cikkeire, amik az én írógépemből szaladtak ki és meg kellett állapítanom, hogy nem tenyereltem bele semmilyen „bűzlő ügybe”. Akkor hát Margretnek volt titkolni valója… vagy becsapott… vagy valami egetverő félreértés az egész. Ezaz! Annak kell lennie.- gondoltam akkor.

Az elkövetkező hetekben a kínok kínját éltem át. Nem értem el Margretet, sem a címén, sem telefonon. Ő sem jelentkezett és senki, aki mondjuk váltságdíjat követelt volna. Persze hogy nem…

Halottért nem szoktak váltságdíjat követelni.

Margret holttestét egy újabb hét elteltével halászták ki a Hudsonból. Én azonosítottam a testet. A halál okát nem tudták megállapítani, csak azt, hogy már nem élt amikor a vízbe dobták. Maffia-módszereknek nem volt nyoma, üzenetet nem találtak a zsaruk, sem a ruhájába rejtve, sem a környéken.

Üzenetet csak a boncmester talált Margret testén.

Az üzenet egy tetoválás volt a bal bokáján. Az én nevemet varratta magára. „Steve”.Hogy mért pont a bokájára, nem tudom. Könnyek szöktek a szemembe…

A patológus azonban felriasztott meghatottságomból. a másik bokára mutatott. Éktelen düh és tehetetlenség szakított sebet a lelkembe. A másik tetoválás tükörképszerűen helyezkedett el az elsőhöz képest, csak épp más szöveg állt rajta.

Üdvözlettel Steve-nek. A Sátán

 

Volt egyszer egy híres színész…

A rendező, akivel együtt dolgozott, mindent eljátszatott vele az ég-világon és elhíresültek arról, hogy nagyon ritkán használtak kaszkadőrt. A híres színésznek azonban nem mindenhez volt kedve. Egy tehéncsorda patáit kerülgetve a porban egy western során, vagy bűzös lápokban lépkedni vagy épp megmártózni egy kalandfilm során. „Mutasd meg hogy férfi vagy”-mondta ilyenkor a rendező.-„ egy igazi férfinak meg sem kottyan egy ilyen helyzet. Csússz csak végig az aszfalton mezítelen felsőtesttel!” Aztán amikor a híres színészünknél egyszer betelt a pohár…

„Mutasd meg hogy milyen férfi vagy!”- kiáltott rá a rendező. Színészünk meg is mutatta egy akkora jobbegyenessel a rendező állára, hogy csak úgy csattant.

-Megmutattam…

Azután nem volt sok közös filmjük.

 

Egészségtelen rögtön evés után lefeküdni.

És ha én már evés közben is feküdtem???:D:D:D

más:

 

Jedlik a pulikutya, hátrÁnyos

fiúknak penthouse, kakasoknak henhouse:D:D:D (tyúkól)

Vágjátok, hogy a Gyilkos elméket a Walt Disney forgalmazza? :) Kissé morbid, nem?

 

vers:

Tudom, ronda

A csajom mondta

Holnap lemosom magamról

 

Tudom, régi

Hogyha kérdik

Húzom az újat a kalapból

 

Tudom, uncsi

Csíkos pulcsi

Megszokott, már de nekem jó

 

Tudom, horpad

Az arcom oldalt

A fufrum az égnek, de így a jó

 

Tudom, néha

Csikorog a hangom

Nevetni is szeretek, hé, hahó

 

Tudom, furcsa

Szokás dolga

Majd megszokod a heppjeim

 

Tudom merész

De volt benne rész

Bejönnek néha a tippjeim

 

Jáks vendégház, szoba kiadó

A pultnál bérlet, beváltható

Ha csókókra váltod, azt adok

De csak ha én is kaphatok

 

Jáks vendégház, szoba kiadó

Kissé poros, de megszokható

A szobákban elfér, minden mi kell

Azaz mi ketten s mit érezni kell

 

stoppgomb.jpg

stop mindenkinek

 

peáce!!!!!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.